Újabb 1,75 millió eurót kapott az óbecsei Hotel Experience körüli cégcsoport

A Hotel Experience kertjének látványterve. Forrás: Facebook / Prosperitati - A közös jövőért

Elszámolt az óbecsei Hotel Experience megépítésére elnyert támogatási összeggel a beruházó Experience Lux d.o.o., azonban a szálloda még messze nem áll készen az üzemeltetésre. Az épület alapkövét 2021-ben nagy vakuvillanások közepette helyezték el. A beruházáshoz szükséges önrészt biztosító Arthur Bergmann Hungary Zrt. igazgatósági elnöke, Gál Miklós akkor úgy fogalmazott, „2022-ben Közép-Kelet-Európa egyik legszebb sport-, konferencia- és wellnessközpontja áll majd itt, ami meg fogja változtatni ennek a térségnek a jövőképét”.

A hotel azonban nemhogy 2022-re, de 2023 első félévében sem készült el. A beruházó arról tájékoztatta a támogató Prosperitati Alapítványt, hogy a 2021-ben kapott támogatási összeg az eddigi munkálatok elvégzésére volt mindössze elegendő, és a projekt befejezéséhez – a tervezett 1,5 millió eurós önrészen felül – további saját forrásokat kell felhasználniuk. Jó hír azonban a cégcsoportnak, hogy az egyik érintett nemrég újabb 1,75 millió eurós támogatást kapott a Prosperitati Alapítványtól.

2021 februárjában a Szabad Magyar Szó írta meg, hogy 1000 dináros alaptőkével bejegyzett cég építene szállodát Óbecsén. Márciusban az alapkőletétel is megtörtént. Amint arról a Magyar Szó fotógalériája is tanúskodik, az erről szóló dokumentumot a szerbiai beruházó Obrock Food d.o.o., a magyarországi befektető Arthur Bergmann Zrt. és a projektet támogató Prosperitati Alapítvány mellett a Vajdasági Magyar Szövetség és a magyar külügyminisztérium képviselője is ellátta kézjegyével.

A magyarországi befektető vállalat (amely 2022 decemberében AB Financial Team Zrt.-re változtatta a nevét) egyik részvényese Gál Miklós közgazdász, aki az Arthur Bergmann Holding több cégénél is vezető pozíciókat töltött be az évek során, valamint több, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégnél is feltűnt. Például az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója és a Hunguest Hotels igazgatósági tagja volt, és azóta is a leggazdagabb magyar bizalmi embereként emlegetik.

Már 2020-ban letarolták a területet

Az Experience névre keresztelt hotel a Jódfürdő közelében, a Zmaj Jovina utca 85. szám alatt épül. A Google Utcakép 2014-es felvételei szerint földszintes családi házak álltak ezen az ingatlanon, amelynek 1518 négyzetméteres összterületét három különböző helyrajzi számra bejegyzett telek egyesítésével kapták meg.

A Jovan Jovanović Zmaj (Zmaj Jovina) utca 85. szám alatt 2014 szeptemberében még földszintes családi házak álltak. Forrás: Google Street View

A Google Earth felvételén pedig az is látható, hogy a korábbi épületeket valamikor 2018 augusztusa és 2019 februárja között bontották el.

Az óbecsei Zmaj Jovina 85. szám alatt álló földszintes családi házakat valamikor 2018 augusztusa és 2019 februárja között bontották el. Forrás: Google Earth / Juxtapose

Valamint az is jól látszik, hogy már 2020 augusztusában letarolták az ingatlan körüli területet, az építkezést ugyanis nem a Zmaj Jovina utca felől, hanem a hotel mögötti két önkormányzati telekről közelítette meg a kivitelező. Holott arról, hogy Óbecse Község ideiglenesen bérbe adja a beruházó Obrock Foodnak a majdani hotel mögötti telkeket, csak 2021 júniusában hoztak határozatot.

Eszerint a község évi 65.571 dinárért (kb. 560 euróért) adta bérbe a beruházó Obrock Foodnak a szóban forgó telkeket, amelyeket legfeljebb öt évig használhat. Az önkormányzati telkekre 2021 decemberében ideiglenes építési engedélyt is kértek, amit három évre kapott meg a beruházó.

Arról azonban, hogy a hotel melletti telek is a projekt része, korábban nem sok szó esett a nyilvánosságban.

Az óbecsei Zmaj Jovina 85. szám alatti területet és a körülötte lévő telkeket 2020 augusztusa és szeptembere között készítették elő az építkezéshez. Forrás: Google Earth / Juxtapose

A hotelprojektet korábban egy másik cég kezdeményezte 

Az Obrock Food d.o.o. azonban nem az első cég, amely szeretett volna hotelt építeni a szóban forgó területen. A Gazdasági Társaságok Nyilvántartásának oldalán (Agencija za privredne registre – APR), a telekre kiadott építési kérelmek között látható, hogy korábban a De Bemy Grand Commerce d.o.o. volt a kérelmező, a részére kiadott engedély pedig a De Bemy Hotel megépítésére vonatkozott.

Ezt a céget eredetileg famelléktermék (brikett) gyártására hozta létre 2016 végén egy kishomoki vállalkozó, de a gyártásra már nem került sor, hiszen Deák Miklós erdélyi származású, Budapesten élő vállalkozó már 2017 áprilisában átvette tőle a céget. Deák cégnevet változtatott, a tevékenységet pedig vegyes termékkörű nagykereskedelemre módosította.

2018 szeptemberében Deák átadta a cég 100%-os tulajdonrészét az MDS Property Kft.-nek, amelynek mai tulajdonosa – egy magyarországi és egy szerbiai cégen keresztül – maga a De Bemy Grand Commerce, de 2018 szeptembere és 2023 januárja között számos másik magyarországi és szerbiai céggel is közvetlen vagy közvetett tulajdoni viszonyba került a vállalat.

A De Bemy Grand Commerce által tervezett hotel területi feltételeinek igénylésekor, 2019 júliusában mellékelt grafikai rajz. Forrás: APR

A hotel építéséhez szükséges területi feltételekről szóló engedélyt Óbecse Község Településrendezési, Építésügyi, Közművesítési és Környezetvédelmi Osztálya 2019 júliusában hagyta jóvá. Szeptemberben pedig kiadták az építési engedélyt is, amit a De Bemy Grand Commerce egy alagsorral, földszinttel és egy emelettel ellátott hotelre kapott meg. Az építkezés értékét akkor 114.220.930 dinárra (a Szerb Nemzeti Bank – Narodna banka Srbije – NBS aznapi középárfolyama szerint 971.266 euróra) becsülték.

A De Bemy Grand Commerce 2019. decemberében még engedélyeztette a tűzvédelmi előírásokról szóló technikai dokumentációt. Majd több mint féléves szünet után, 2020 augusztusában egyszer csak új beruházó jelent meg az építkezési engedélyen: a De Bemy Grand Commerce d.o.o. helyett az Obrock Food d.o.o. vette át az építkezést.

Az engedély tartalmi része nem változott, vagyis

egy koncepciójában kidolgozott, az adminisztrációs hátterét tekintve startra kész projektet vett át az új cég,

amely így azt a benyomást kelthette, hogy a semmiből állt elő egy olyan tervvel, amelynek néhány hónapon belül az alapkövét is letehetik.

Luxushotel az extrém sportok kedvelőinek

Az Obrock Food d.o.o.-t 2016 áprilisában éttermi szolgáltatás céljából hozta létre egy belgrádi vállalkozó. Forgalmat is csak 2016-ban és 2017-ben generált a cég, 2018-ban már veszteséget termelt. Ez azonban még a korábbi tulajdonos számlájára írható, aki 2018 novemberében elhunyt, az örököse pedig 2019 júliusában továbbadta a céget a magyarországi Interflow Invest Ktf.-nek – amely ugyancsak több szálon kötődik a hotel korábbi beruházójának, a De Bemy Grand Commerce d.o.o.-nak a kapcsolati köréhez. Az Interflow Invest Kft. és az Obrock Food ügyvezetője ekkor a magyarországi Kóródi László volt, akinek a neve több, a cégcsoporthoz kapcsolódó szerbiai és magyarországi vállalatban is felmerült.

Négy hónappal később, 2019 novemberében tulajdonosként és ügyvezetőként is az óbecsei Fehér Dezső vette át az Obrock Foodot. A Prosperitati Alapítvány 2020-as pályázatára már vele, az új tulajdonossal pályázott a cég, sikeresen. Az Obrock Food decemberben egy 40%-os intenzitású, 366.485.929 forint (120.554.582 dinár, vagyis kb 1 millió euró) összegű támogatást nyert a Turisztikai szálláshely fejlesztésének és létesítésének támogatására kiírt pályázaton.

3 ezer forintos tőkével rendelkező vajdasági cég kapott 360 milliós támogatást a magyar államtól | atlatszo.hu

A lap rámutat: a cég igazgatója és tulajdonosa az óbecsei Fehér Dezső, a társaság alaptőkéje pedig 1000 dinár. Egyébként 2019 novemberében – vagyis a Prosperitati-pályázat beharangozásakor – változott meg az Obrock Food Kft. jogi képviselője: azóta a magyarországi Kóródi László igazgató helyett az óbecsei Fehér Dezső neve szerepel a cégjegyzékben, és 100%-ban az ő kezébe került át a vállalat.

A támogatási szerződést 2021 januárjában írták alá. Márciusban megtörtént az alapkőletétel, és el is kezdődtek a munkálatok.

Ez egy 2,5 millió eurós összköltségvetésű projekt, ami a cégcsoport méretéhez képest kicsi, de azért fontos, mert egy pionír projektről van szó. Szeretnénk Vajdaság területén nagyobb, akár 30 millió eurós projektekbe is belevágni, de ehhez nekünk tapasztalatot kell szereznünk itt a mindennapi működésben és egy beruházás levezetésében. A magyar turisztikai piac viszonylag telített, ezért szeretnénk a határon túl is terjeszkedni. A szerb idegenforgalmi piac minden szegmense gyorsan növekszik, és fontos, hogy ennek a lendületes fejlődésnek ne csak a nagyvárosok legyenek a nyertesei, hanem a kisebb települések is, mint Óbecse.”nyilatkozta akkor Gál Miklós.

Az Arthur Bergmann Hungary Zrt. igazgatósági elnöke azt már a Magyar Nemzetnek fejtette ki, hogy „A háromemeletes épületben helyet kap egy 180 négyzetméteres wellness- és sparészleg is szaunával, gőzkabinnal, merülőmedencével, valamint pihenő övezettel, s mindezeket egy 44 négyzetméteres fitneszterem egészíti ki. A hotel tervezésénél alapgondolat volt, hogy rekreációs célokat is szolgáljon, egyrészt a helyben fellelhető szolgáltatásaival, másrészt a közelben igénybe vehető sportolási lehetőségekkel, amelyek palettáján az extrém sportok is szerepelnek.”

Az említett extrém sportok terén elérhető szolgáltatásokat pedig egy szintén óbecsei és szintén ehhez a vállalkozói körhöz köthető cég, az Extreme sport team d.o.o. nyújtja.

Vagyis a hotel elsődleges célközönsége az Extreme sport team szolgáltatásainak vendégköre.

Az alapján, amilyen lendülettel a Hotel Experience építése elindult, úgy tűnt, határidőre elkészülhet a projekt. Bizakodásra adott okot az is, hogy 2022 májusában már 20 munkahelyet is meghirdetett a vállalat. 2022 júniusában az Obrock Food d.o.o. – a hotel nevéhez igazodva – Experience Lux d.o.o.-ra változtatta a nevét. Csakhogy a következő hónapokban a lendület alábbhagyott.

Újabb Prosperitati-támogatás a cégcsoportnak

Az építkezés határidejét eredetileg 2022 decemberére tervezték. Ehhez képest – ahogyan arról a Becsei Mozaik is beszámolt – 2023 márciusában, két évvel az alapkőletétel után, még nem lehetett látni a projekt végét.

A munkálatok befejezésének határideje 2022 decembere volt. Forrás: Átlátszó Vajdaság

Májusban pedig a Szabad Magyar Szó is szemlézte a Becsei Mozaik újabb cikkét, amelyben Juhász Bálintra, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjére hivatkozva a helyi lap azt írta, hogy a mintegy 180.831.874 dináros saját tőke befektetése után két részletben fizették ki a 117,9 millió dináros támogatást.

Juhász azt is nyilatkozta, hogy a megváltozott makrogazdasági körülményekre hivatkozva a beruházó a szerződés módosítását kérvényezte, és amennyiben a beruházó az új feltételeknek sem tud eleget tenni, a Prospertitati Alapítvány kezdeményezheti a szerződésbontást, amelynek értelmében kérvényezheti a támogatási összeg visszafizetését. Ezen jogának érvényesítése érdekében garanciával is rendelkezik.

Az év eleji látványhoz viszonyítva júniusban a hotel homlokzatára már a díszburkolat is felkerült.

Experience_Hotel_2023_februar_junius
Az óbecsei Experience Hotel homlokzata 2023 februárja és júniusa között díszburkolatot kapott. Forrás: Átlátszó Vajdaság / Juxtapose

A pályázat aktuális folyamatáról érdeklődve az Átlátszó Vajdaság is megkereste a Prosperitati Alapítványt. Kérdéseinkre válaszolva Juhász Bálint ügyvezető elmondta, az Alapítványnak ma is érvényes szerződése van az Experience Lux d.o.o.-val.

A Prosperitati Alapítvány támogatását jelző tábla az építkezésnél. Forrás: Átlátszó Vajdaság

A támogatási szerződésben foglalt elszámolási határidő 2023. június 30-a volt, amely határidőn belül a pályázó rendben elszámolt az önrész és a támogatás felhasználásával, ugyanakkor tájékoztatta Alapítványunkat, hogy a projekt teljes befejezéséhez további források felhasználására van szükség az előzetesen előlátott forrásokon túl, amelyeket a pályázó önerőből kész fedezni. Ami megfelel a szerződéses és szabályzati előírásoknak.

A támogatási szerződést az Alapítvány az Experience Lux tájékoztatása és kérelmének elbírálása alapján módosítja. „Az érvényben lévő támogatási szerződés szerint a projekt fenntartási időszaka a pénzügyi elszámolás és a megvalósításra vonatkozó szakmai tartalmi zárójelentés Támogató általi elfogadásától számított 5 év. Az Alapítvány számára a projekt tárgyát képező ingatlanon túl további ingatlan áll rendelkezésére biztosítékként, ami az elfogadott értékbecslések szerint megfelelő fedezetet nyújt a kifizetett támogatási összegre vonatkozóan. Szerződésbontás esetén a pályázónak a támogatási összegre számított törvényes előírás szerint kamatokkal megnövelt összeget kell visszafizetnie, ami a szerződésbontás esetén határozható meg pontosan” – fogalmazott Juhász.

A Prosperitati Alapítvány 2021 augusztusában valóban jelzálogot jegyeztetett be az Experience Hotel épülő ingatlanára, ami – a Juhász által említett öt év helyett – a kataszteri zálogbejegyzés szerint a szerződésaláírástól, vagyis 2021. január 19-től számított tízéves időtartamra vonatkozik.

De nem csak a Hotel Experience ingatlanán jelent meg a Prosperitati Alapítvány által bejegyzett jelzálog,

hanem a hotel melletti telken is, amelyről kiderült, hogy a már említett Extreme sport team d.o.o. tulajdona.

A támogatásról tanúskodó zálogbejegyzés 2023. június 15-én történt. Ami azért is meglepő, mert a Prosperitati Alapítvány 2021. március 31-én a Kiemelt jelentőségű, közepes- és nagyléptékű gazdasági fejlesztések támogatására kiírt pályázatán, és a 2021. december 23-án közzétett eredmények alapján az Extreme sport team pályázott ugyan, de nem nyert támogatást. A kiírásra beérkezett 46 érvényes, és formailag teljes pályamunka közül a legalacsonyabb értékelést kapta, 39 pontot.

A Prosperitati Alapítvány pályázatán az Extreme sport team a legalacsonyabb értékelést kapta, 39 pontot. Forrás: prosperitati.rs

Juhász Bálintot arról is megkérdeztük, miért nem szerepel az Extreme sport team a támogatott pályázatok között, mennyi támogatást nyert, milyen intenzitással, és milyen projektet valósít meg a pályázat keretében. Válaszában Juhász kifejtette: A pályázó kifogással élt, amit a szakmai értékelők figyelembe vettek, a döntéshozó szervek elfogadtak, így a támogatás státuszát forrás függvényében támogathatóra változtatták. A 2023. május 19-én bejelentett, Támogató által biztosított forrásnak köszönhetően megnyílt a lehetőség a projekt támogatására. A szükséges szerződéskötés megtörtént, a szerződés alapján kifizetés még nem történt.”A támogatás összegére és a projekt tartalmi részére Juhász nem tért ki.

A kataszteri nyilvántartás adatai szerint azonban a szóban forgó ingatlanra – és a cég néhány másik óbecsei ingatlanára – egy 638.853.482 forint értékű támogatás dinárellenértékére vonatkozó zálogbejegyzés került, vagyis az Extreme sport team egy 204.760.731,41 dináros (kb. 1.750.000 eurós) támogatással számolhat.

Arról pedig, hogy a két projekt szorosan összefügg, éppen a Prosperitati Alapítvány Facebook oldalán kaptunk választ, hiszen a 2021. március 5-én bemutatott reklámfilmben elhangzottak szerint a „két épület, tehát egymást kiegészítve a kerti gyakorlópályával együtt komplex egységet alkotva várja a tartalmas kikapcsolódásra vágyókat.”

Hotel Experience | 🏢Hotel Experience- ámulatba ejtő jövő Óbecse szívében✨ -I M A G E F I L M- | By Prosperitati – A közös jövőért – Facebook

🏢Hotel Experience- ámulatba ejtő jövő Óbecse szívében✨ -I M A G E F I L M-

Minigolfpályát is terveznek

Az Experience Lux és az Extreme sport team tehát közös befektetésként tekinthet a hotel befejezésére. Továbbá amennyiben hihetünk a reklámfilmnek a közeljövőben a két különálló, korábban építkezési területként bérbe vett önkormányzati teleknek is új gazdája lesz, hiszen az oda tervezett minigolfpálya és kert ugyancsak a Hotel Experience élményvilágának szerves részét képezi.

Az Extreme sport team d.o.o.-t 2021. február 8-án alapította az óbecsei Lázár Rebeka és a magyarországi Káry-villa Kft., melynek tulajdonosa – az Obrock Foodnál már emlegetett – Interflow Invest Kft., ügyvezetője pedig – ebben a periódusban még – Kóródi László. Az alapítók 70-30%-os arányban tulajdonolják a vállalatot. A többségi tulajdonos Lázár Rebeka, aki a cég ügyvezetője is egyben. A vállalat főtevékenysége rekreációs és sporteszközök bérbeadása és lízingelése, és összesen 1000 dináros (kb 3000 forint) alaptőkével rendelkezik.

A Hotel Experience mellett álló telekre 2020 novemberében még a De Bemy Grand Commerce – a hotel építését kezdeményező cég – igényelte az építéshez szükséges területi feltételeket jóváhagyó kérelmet. A fél évvel később, 2021 márciusában kiadott építési engedélyen már az Extreme sport team neve is felmerült a telek – és ezzel együtt a projekt – felvásárlójaként.

Egy 2021. március 5-én kelt építési engedély szerint az Extreme sport team megvásárolta a De Bemy Grand Commerce ingatlanát. Forrás: APR

Az építési engedélyből kiolvasható, hogy egy tárolóhelyiséggel ellátott rekreációs épületet szeretnének építeni a Zmaj Jovina utca 85. szám alatt, amely 753,5 négyzetméter nettó területtel rendelkezik majd, földszint+tetőtér használatával. A munkálatok értékét 70 millió dinárra (csaknem 600 ezer euróra) becsülték. Az építkezés megkezdését 2021 novemberében jelentették be. Eszerint a határidő 2023. október 31.

A befektető: Gál Miklós

Gál Miklós közgazdász, dolgozott a Budapest Bank Rt.-nél, és pályafutása során több befektetési alapkezelőnél is igazgatósági tag volt. 2005-től az Arthur Bergmann Budapest Kft. ügyvezetője, 2012-től pedig az Arthur Bergmann Hungary Zrt. (ma AB Financial Team Zrt.) igazgatósági elnöke. 2019. július 1. és 2020. június 30. között Gál a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. vezérigazgatója volt. Ebben a közel egy éves periódusban történt meg az Opus Global Nyrt. és a Konzum Nyrt. fúziója, amely során utóbbi beolvadt az Opus csoportba, és ezzel egyebek mellett a mintegy húsz hotelt üzemeltető Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt. is a Mészáros-birodalom portfóliójába került.

És ugyanebben a periódusban jelent meg egy új magyarországi befektető Vajdaságban.

Gál Miklós hivatalosan 2019 októberében tűnt fel Szerbiában, ekkor alapította meg az – azóta terebélyes céghálójának – első cégét, az Arthur Bergmann Akcionarsko Društvo Beogradot (Arthur Bergmann AD), vagyis – zártkörűen működő – részvénytársaságot. A céget decemberben jegyezték be, és egyedüli részvényese ekkor a magyarországi Arthur Bergmann Hungary Zrt. volt. Az alapítás alkalmával 40.000.000 dinárt (339.356 eurót) fizettek be a társaság alaptőkéjeként. A tevékenysége alternatív befektetési alapok kezelése, ami lényegében megegyezik azzal a tevékenységgel, amellyel az anyavállalat is foglalkozik: faktoringgal, hitelnyújtással, készpénzhitel szolgáltatással és pénzügyi lízinggel.

Gál Miklós az óbecsei Hotel Experience ünnepélyes alapkőletételén, 2021 márciusában. Forrás: Facebook / Prosperitati – A közös jövőért

2020-ban még nem volt túl aktív a társaság, mindössze 77 ezer dináros nettó nyereséget könyvelt el. A 2021-es évet azonban már nagy tervekkel indította a vállalat. Gál Miklós februárban a Világgazdaságnak nyilatkozott arról, hogy az Arthur Bergmann csoport a „még fejletlen szerbiai pénzügyi és turisztikai piacon készül megvetni a lábát”. Előbbinél a lejárt követelések vásárlására és kezelésére, illetve a hitelezésre koncentrálnak. Utóbbinál pedig első körben egy kisebb, 25 szobás hotelt építenek, de két nagyobb, kétszáz szoba feletti szállodaprojekt is előkészítő fázisban van.

Májusban ezt a kijelentését a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azzal egészítette ki, hogy családi kötődése is van, de a szerbiai terjeszkedésnél az volt a döntő, hogy „a hatalmas fejlődési potenciál számos lehetőséget rejt magában”, tekintettel arra, hogy míg Magyarországon csaknem kétszáz faktoring cég működik, addig Szerbiában az Arthur Bergmann AD a tizennegyedik. A faktoring cég egy óbecsei back office központot működtet, mivel Óbecsén „feleannyiba kerül a munkaerő, mint Belgrádban”.


Cikkünk publikálása előtt megkerestük az érintett cégeket is. Szerettük volna megtudni, hogy mennyi önrészt és mennyi támogatást használtak fel eddig, utóbbiakat milyen forrásból; becslésük szerint mekkora összegre van még szükség a projekt teljeskörű befejezésére, és azt milyen forrásból tervezik finanszírozni; milyen határidővel tervezik a hotel átadását.

Azt is megkérdeztük, hogyan fog együttműködni a jövőben az Experience Lux d.o.o. és az Extreme sport team d.o.o. – tekintettel arra, hogy a hotel és a hozzá szervesen kapcsolódó sportépület a két különböző cég tulajdonában van; valamint szándékozzák-e megvásárolni a két önkormányzati tulajdonú telket, amelyek a hotel mögött találhatók, tettek-e már ezzel kapcsolatban lépéseket, melyek ezek, és milyen fázisban tart jelenleg a folyamat. Amennyiben az érintettek válaszolnak a kérdéseinkre, cikkünket frissíteni fogjuk.

Gyurkovics Virág
About Gyurkovics Virág 53 Articles
Gyurkovics Virág 1987-ben született Szabadkán. Újságírói pályáját 2009-ben a Vajdaság Ma hírportálnál kezdte. 2012-től a Hét Nap hetilap újságírója, 2014-től a művelődési rovat szerkesztője. 2017-től szabadúszó újságíróként közölte publicisztikáit és tényfeltáró cikkeit a többi között az Átlátszó, az Átlátszó Erdély, a KRIK, a CINS, az Autonómia, a Dunszt és a Napunk online felületein, valamint a Családi Kör hetilap hasábjain. 2023-ban elindította az Átlátszó Vajdaságot. A Vajdasági Független Újságírók Egyesületének (NDNV) a tagja.