A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), vagyis a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzatának létrehozása már 1990-ben, az első érdekvédelmi szervezet, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) alakuló ülése után megfogalmazódott. A cél az volt, hogy a magyar közösséget érintő kérdésekben a magyar közösség választott képviselői döntsenek. A jogi keretek megteremtése azonban évekbe telt, az első kisebbségvédelmi törvényig 12, a nemzeti tanácsokról szóló törvényig pedig további 7 évet kellett várni.
Mára a törvényi keretek adottak egy demokratikus szavazás lebonyolításához, ám a vajdasági magyar közélet olyannyira egypólusúvá vált, hogy a 2022-es választásokon mindössze egyetlen lista indult, így a részarányos választási modell – és ezzel együtt a tényleges választás lehetősége – meghiúsult.
A nemzeti tanácsok – hatáskörük szerint – alapítói és döntéshozatali jogokat gyakorolhatnak Szerbiában a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat terén. Ez azt jelenti, hogy az MNT a számára különös jelentőséggel bíró intézmények (sajtóorgánumok, iskolák, kulturális intézmények stb.) esetében beleszólhat a személyi kinevezésekbe és a költségvetési források mértékébe.
Utolsó két mandátuma alatt, vagyis a 2014 és 2022 között eltelt időszakban, az MNT stratégiai dokumentumai lejártak, és ezek közül csak egyet, a nyelvhasználati stratégiát újította meg a testület. Így az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás, a civil szféra, a felnőttképzés, a tudomány és a népesedés területének aktuális körülményeit bemutató, a fejlesztési célokat kijelölő, és a célok eléréséhez szükséges lépéseket, illetve a végrehajtási mechanizmusokat meghatározó dokumentumok elkészítésének feladata az MNT jelenlegi testületére hárul.
Az IMNT
A MNT elődje, az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács (IMNT) 1999. augusztus 20-án alakult. Tagjait a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a VMDK és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom (VMPM) parlamenti képviselői és községi tanácsnokai közül választották. A tanács megalakulását a nacionalista Slobodan Milošević politikai rezsimje alatt, a jugoszláv kormány emberi jogi és kisebbségügyi minisztere államellenes cselekedetnek nevezte, az összetételét illetően pedig már akkor sem volt egyetértés a vajdasági magyar politikai elit körében. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) például a közvetlen szavazás mellett érvelt az akkori elektori rendszerrel szemben, amit az egyoldalúsága miatt támadtak. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Jugoszláviai Országos Tanácsa pedig hiányolta a civil szervezetek és az egyházak képviselőit. A magyar kormány azonban már a vajdasági magyarok háromlépcsős autonómiatervezetének első lépését látta megvalósulni a testület létrejöttében.
A vajdasági magyarok „háromlépcsős autonómiaelképzelése” a VMSZ által 1997-ben megfogalmazott, majd 1999-ben módosított autonómiakoncepció, amely személyi, területi, valamint – a részarányos nemzetiségi képviselet elvével – tartományi szinten is megvalósuló autonómiát jelent. Az MNT tagjainak külön választói névjegyzék alapján, közvetlen módon történő választása a ’99-es módosításkor került bele a javaslatba.
A VMSZ, a VMDK és a VMDP autonómiakoncepciója megegyezik abban, hogy az MNT csak abban az esetben jöhet létre, amennyiben elkészül a magyar választói névjegyzék, a politikai pártok vagy polgári csoportok megteszik a jelöléseket, majd a szavazás eredményeként megalakul az MNT. Kérdéses volt azonban, hogy hogyan készül el a választói névjegyzék, illetve miként áll fel az a bizottság, amelyik ezt a választást készíti elő. A VMSZ autonómiatervezetében megoldásként azt javasolta, hogy a szövetségi, köztársasági, tartományi és önkormányzati eredmények alapján történjenek a kinevezések. Más pártok szerint ez a VMSZ malmára hajtja a vizet.
Való igaz, hogy az IMNT az 1999-es megalakulásakor mindennemű törvényi felhatalmazás nélkül jött létre, ezért a VMSZ, amint erre lehetősége adódott – miután Kasza József akkori pártelnök a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (SZDE) tagjaként 2001-től Zoran Đinđić (ellenzéki) egységkormányának alelnöke lett –, arra igyekezett kihasználni pozícióját, hogy az IMNT jogi státusát, illetve a hatáskörök átruházását rendezze. Ennek eredményeként 2002 februárjában elfogadták az új szövetségi szintű kisebbségi törvényt, ám kielégítő eredményt csak a 2009-ben elfogadott, kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvény hozott.
A nemzeti tanácsok megalapítását lehetővé tévő szövetségi kisebbségvédelmi törvény
2000. október 5-ét és a miloševići rendszer bukását követően minden szinten választásokat tartottak, amelyeken a VMSZ – az SZDE részeként – jó pozíciókat szerzett az új kormányban. Szakértői révén a VMSZ is részt vett a (vajdasági) tartományi, a (szerb) köztársasági és a (Szerbiát, Vajdaságot, Koszovót és Montenegrót magába foglaló Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) egészét képviselő) szövetségi kormányzásban. Az új hatalom pedig – részben a miloševići rendszer megbuktatásában aktívan közrejátszó magyar, bosnyák és horvát kisebbség, részben a nemzetközi közösség (Európa Tanács, EBESZ) nyomására – kidolgozta a szövetségi kisebbségvédelmi kerettörvényt.
Ennek eredményeként definiálták a nemzeti tanácsok megválasztására vonatkozó szabályokat (az elektori rendszert), valamint a nemzeti tanácsok feladatait és hatásköreit. Ezzel megteremtették a nemzeti kisebbségek önkormányzatának jogi kereteit, amit a 2002 februárjában elfogadott szövetségi törvényben rögzítettek. A törvény értelmében a kisebbségek a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat terén szerzett jogaikat a nemzeti tanácsokon keresztül gyakorolhatják, amelyeknek alapítói és döntéshozatali jogai vannak, és amelyek állami költségvetésből megvalósuló támogatásra is jogosultak.
Az MNT megalapításától a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadásáig
A Magyar Nemzeti Tanácsot megválasztó elektori közgyűlésre 2002. szeptember 21-én került sor. Mintegy 600 elektor – köztük közvetlenül megválasztott képviselők, tanácsnokok, valamint a vajdasági magyar civil szervezetek delegáltjainak – részvételével, a magyar nemzeti kisebbség elsőként választotta meg saját nemzeti tanácsát a JSZK-ban. A következő hónapokban a ruszin, a román és a horvát nemzeti kisebbség is hasonlóan járt el.
Az MNT, vagyis a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzata 2002. október 19-én Szabadkán tartotta alakuló ülését.
Ezzel a testület – nem csak országos, hanem Kárpát-medencei szinten is – elsőként érte el a kisebbségi autonómia megvalósításának lehetőségét.
Ettől kezdve az MNT törvényes módon képviselhette a Vajdaságban élő magyarságot az olyan, önazonosságot érintő kérdésekben, mint az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás, valamint a hivatalos írás- és nyelvhasználat.
Az MNT első mandátuma 2006. december 23-án – négy évvel a hivatalos bejegyzés napja után – lejárt. Ám – mivel a szerb kormány nem hozta meg időben a nemzeti tanácsok megválasztásának módjáról, hatásköreiről és finanszírozásáról szóló nemzeti tanácsi törvényt – az újraválasztást elhalasztották, és a jogi feltételek teljesüléséhez kötötték, amire azonban még éveket kellett várni.
A folyamatot lassította, hogy időközben, 2006. június 3-án Montenegró kikiáltotta függetlenségét. Ezzel Szerbia és Montenegró államszövetsége felbomlott, helyette létrejött a Szerb Köztársaság. A nemzetiségi pártok több dologban sem értettek egyet. A VMDP, a VMDK és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elsősorban az elektori – közvetett – választási rendszert nehezményezte, a VMSZ pedig összességében gyengének nevezte a törvénytervezetet. Hiányolták a kisebbségi választói névjegyzék felállítására vonatkozó keretrendszert, a nemzeti tanácsok állami finanszírozására vonatkozó kötelezettségvállalást, illetve a kormány kisebbségi hivatalának számonkérési lehetőségét, valamint sérelmezték a hatáskörök leszűkítését.
A szerb kormány végül 2009. július 2-án fogadta el a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénytervezetet, amely sürgősségi eljárásban került a köztársasági képviselőház elé. Bár több vajdasági magyar civil értelmiségi, valamint az ellenzéki pártok is elégedetlenek voltak a tervezettel, a szerb parlament 2009. augusztus 31-én elfogadta a nemzeti tanácsokról szóló törvényt.
Ennek értelmében a közvetlen módon történő választásról is az adott nemzeti közösség dönt, amennyiben a nemzeti közösség – a legutóbbi népszámlálás szerinti 20 százalékkal csökkentett összlétszám – legalább fele plusz egy fő feliratkozik a választói külön névjegyzékbe. Ez a vajdasági magyarok esetében 2010-ben 117 320 aláírást jelentett, és nem egészen egy hónap alatt meg is lett a minimális számú feliratkozó, végül mintegy 20 ezer szignóval felül is teljesítették a kvótát.
Az első részarányos szavazással megválasztott MNT
2010. június 6-án megtartották a nemzeti tanácsi választásokat Szerbiában, amelyen 16 nemzeti kisebbség – köztük a magyar – először választhatott közvetlen módon, és részarányosan juttathatott be képviselőket a nemzeti tanácsba, 3 nemzeti kisebbség pedig továbbra is elektori rendszerben dönthetett a testület összetételéről. A magyar közösség hivatalos lélekszáma ekkor – a legutóbbi (2002-es) népszámlálási adatok alapján – 293 299 fő, és egyben a legnagyobb arányú szerbiai kisebbség. Közülük végül 138 660 személy, vagyis a vajdasági magyarok 47,27 százaléka iratkozott fel a választói külön névjegyzékbe.
A vajdasági magyarok nemzeti tanácsi választásán öt lista indult. A választást 55,46 százalékos részvétellel tartották meg, és a beérkezett voksok 77,21 százalékát (58 900 szavazattal) a Magyar Összefogás listája szerezte meg. A Demokrata Párt háttérintézményeként indított Humentis civil szervezet a szavazatok 13,34 százalékát kapta (10 176 szavazatot). A Kézfogás a Magyarságért lista, amely Rácz-Szabó László és Bunyik Zoltán nevéhez fűződik, 3,37 százalékot (2569 szavazatot), a Magyar Liga, amelyet Nenad Čanak pártja állított, 3,31 százalékot (2528 szavazatot), a Magyar Remény Mozgalom pedig 2,77 százalékot (2114 szavazatot) szerzett. Ezeknek az eredmények alapján az MNT 35 tagú testületének 28 tagját a Magyar Összefogás, 4 tagját a Humentis, 1-1 tagját pedig a Magyar Liga, a Kézfogás a Magyarságért és a Magyar Remény Mozgalom adta.
Az újonnan megválasztott MNT 2010. július 1-jén Szabadkán, a Városháza dísztermében tartotta alakuló ülését, a testület elnökének pedig a legtöbb szavazatot nyert lista vezetőjét, ifj. dr. Korhecz Tamást választották.
A 2009-es nemzeti tanácsi törvény értelmében a nemzeti tanácsok véleményt formálhatnak a nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekben, és kinevezési javaslatokat tehetnek a számukra fontosabb intézményekben. Ezen kívül a nemzeti tanácsok vétójoggal élhetnek, és döntéshozatali joggal is rendelkeznek. Az államnak kötelessége átruházni az alapító jogokat az olyan művelődési, oktatási és tájékoztatási intézmények esetében, amelyek az adott nemzeti kisebbség érdekeit szolgálják.
A pártszakadás hatásai az MNT-re
Az MNT 2010 és 2014 között igen tevékeny korszakot tudhatott maga mögött, hiszen nyolc stratégiai dokumentumot, illetve fejlesztési tervet készített el az oktatás, a kultúra, a hivatalos nyelvhasználat, a tájékoztatás, a civil szféra, a felnőttképzés, a tudomány és népesedés terén. Az első közvetlenül választott MNT-mandátum lejárta óta eltelt időszakban azonban számos olyan változás történt a szerbiai politikában, illetve a vajdasági magyar közéletben, ami negatívan befolyásolta a korábban elért eredmények továbbfejlődését.
A szerb alkotmánybíróság 2014. január 16-án megjelent döntésével a nemzeti tanácsi törvény több szakaszát is alkotmányellenesnek minősítette, ami veszélyeztette a kulturális autonómia megvalósulását, ezért májusban módosították a nemzeti tanácsokról szóló törvényt.
2014. október 26-án ismét nemzeti tanácsi választásokat tartottak Szerbiában. A Magyar Nemzeti Tanács négyéves mandátumáért négy lista indult. A 35 tag közül 31 személy a Magyar Összefogás listáról került be, 2 tagot delegált a VMDK, 1-1 tagot pedig a Magyar Liga és a Másként Magyarságunkért lista. A választásra jogosultak száma ekkor 137 111 fő, amelyből a szavazáson 55 671 fő (40,60%) vett részt.
A legnagyobb változás azonban, hogy a VMSZ által indított Magyar Összefogás listáját immár nem dr. Korhecz Tamás, hanem mgr. Hajnal Jenő vezette. Fél évvel később, egy 2015 áprilisában, a Családi Kör című hetilapban megjelent kétrészes interjúból az is kiderült, miért. Korhecz az interjúban kifejtette, hogy mandátuma vége felé egyre erősebb, és szélesebb területre kiterjedő nyomásgyakorlást érzékelt a VMSZ részéről. Bár jó kapcsolatban vált el utódjától, és az új MNT-vezetés egyértelmű jelét adta annak, hogy a későbbiekben igényt tart majd a tudására és tapasztalataira, ilyen megkeresésre a választásokat követő hónapokban végül nem került sor. Ahogy Korhecz fogalmazott, persona non grata lett a VMSZ és az MNT szemében. De nem csak ő, hanem az MNT-ben főállásban dolgozó szakértők csaknem fele is, akiket elbocsátott az új vezetés. A testületben zajló munka pedig teljesen elveszítette lendületét.
2018-ban már csak két lista versengett az MNT mandátumaiért, a Magyar Összefogás lista, valamint a Magyar Mozgalom listája. Ez utóbbi főként a VMSZ-en belül 2015 során kiéleződő konfliktus miatt kirúgott politikusokat tömörítette. A választói joggal rendelkező 129 471 főből 47 309 személy (36,54%) vett részt a választáson, amelyen a Magyar Összefogás 30, a Magyar Mozgalom pedig 5 képviselői helyet szerzett.
Az MNT fő tevékenységének alapelemei, a stratégiai dokumentumok időközben, 2016 és 2020 között sorra lejártak. Egyedül a nyelvhasználati stratégia újult meg 2021-ben, de az MNT számos más programja is visszaesett (pl.: tudományos és civil program), vagy teljesen elsikkadt (pl.: demográfiai program).
2022. november 13-án, az MNT negyedik közvetlen választásán a Magyar Összefogás – amely kezdetben a civil szféra és a pártpolitikusok koalíciója volt – egyedüliként állított listát. De nem csak a listák száma csökkent drasztikusan, hanem a civilek és a politikusok aránya is teljesen eltolódott.
Az MNT 35-tagú testülete mára kétharmadában VMSZ-tagokból, a fennmaradó részében pedig pártszimpatizánsokból áll.
Az MNT új elnöke Fremond Árpád, aki korábban a VMSZ elnökségi tagja, pártalelnöke, illetve köztársasági parlamenti képviselője volt. Mivel azonban a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 7a. szakasza szerint, a nemzeti tanács elnöke nem lehet politikai párt vezetőségi tagja, és nem tölthet be állami pozíciót, Fremond a megválasztása után lemondott korábbi tisztségeiről.